Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kiszivárgott belső információk: Megrendezett volt Olivér kiesése?

 

Súlyos vádak az RTL Klub ellen.

Változtatás nélkül közöljük azt a levelet, amit a tegnapi nap folyamán kaptunk.

A vádak annyira komolyak és elgondolkoztatóak, hogy megpróbáljuk felvenni a kapcsolatot a szerzőjével.

Ha a legkisebb igazság is lenne a leírtakban, az előbb-utóbb szinte biztosan teljes nyilvánosságot fog kapni.

Egyszer már cikkeztünk a műsor szerkesztési problémáiról. Azonban az, amit a levélben olvashatunk, már nem tolerálható kategória. Az alábbi levelet elküldtük az RTL Klub részére is – bízunk benne, hogy a következő posztunkban módunkban áll majd közölni válaszukat.

 

2007 decembere óta dolgozom az RTL Klub-nál, hogy milyen pozícióban azt nem mondom meg, amit leírok azok bennfentes információk és mindenki maga döntse el valóságtartalmát, leszögezem nem vagyok Olivér fan. Már a válogatáson a beválasztás előtt el volt rendezve, hogy a Rácz testvérek bekerüljenek a villába mivel van két nagyon jó „ ismerősük ”a stábban. A saját fülem--mel hallottam, hogy mondták: „te ugye akkor elrendezted a gépet, nehogy kibasszvelem a Gigiéknek be kell jutni, mindenáron, érted?” Egyébként a legtöbb nézői szavazatot a Fazekas testvérek kapták Gábor és István, de az sms-ek nem mérvadóak, ahogy a többi beszavazón sem volt az. Alekoszt már pl. korábban fölfedezték és nagy húzás volt az ő bejuttatása, hetekkel a beszavazó-show előtt hívták föl, hogy „bent van”és még ekkor adtak neki 100 eFt-ot normális ruhákra mert még arra se lett volna pénze. Mikor az Olivér a hintában kijelentette, hogy Bécit akarja kivinni a stáb majd elájult mert tudták, hogy bármelyik is esik ki drasztikusan fog csökkenni a nézettség. Rögtön volt egy értekezlet és ott eldöntötték, hogy kiejtik az Olivért( lsd. : büntetés, az agydoki tanácsára lett ez a fajta bünti mert tudta, hogy ezzel nagyon ki fog készülni, majd az utolsó este Enikő üzenete), másrészt meg úgy kell összevágni az összefoglalókat, hogy megutálják a nézők Olivért.

Ekkor döntötték el azt is, hogy májusban Rácz Béla lesz a vv 4 győztese és innentől olyan feladatokat fognak kapni amik „előnyösek” lesznek a Rácz testvéreknek. Ebben a lejárató kampányban Balázs nem akart részt venni ( nem is vett, a kihíváson vezetett utoljára műsort amikor közölte Olivérrel, hogy bünti lesz ), a Bucit meg sem kérdezték, Lilu pedig egy kis plusz juttatásért vállalta (a párbajon meg is dolgozott a pénzéért, le nem szállt volna az Anikó témáról). A játékosokat egyébként szerződés köti az RTL klub- hoz, amit ha megszegnek súlyos anyagi vonzattal jár pl. : Gina esetében, amikor először hangoztatta, hogy ki akar menni a riportba hívták és közölték vele, hogy ok. 3 milla lesz. Majd mikor a csatorna számára terhessé vált ezt a szerződést módosították. Mint ahogy arról sem beszélhetnek, hogy a való világ előre megírt forgatókönyv szerint zajlik, minden egyes móka, konfliktus és kiborulás mesterségesen generált és a lakók titkos küldetésekben teljesítik azt. Minden egyes párbaj előtt a játékosok pontosan tudják ki fog visszajönni, ők tulajdonképpen amatőr színésznek szerződtek a csatornához.

 

 

Ehhez egyelőre nincs mit hozzáfűzni, reméljük, hogy lesz az ügynek méltó folytatása és megnyugtató tisztázása. A magunk részéről megtesszük az ügyben, amit lehet. Kérjük, hogy ha valakinek bármilyen személyes tapasztalata lenne a műsorral kapcsolatban, az írja meg nekünk, vagy kommentben tegye közkinccsé, legyen az pro vagy kontra.

Olivér mai napon többszörös megdöbbenésének adott hangot a megismert hírek miatt. Nekünk, napi hírfogyasztóknak, már nem jelent nagy lelki törést, ha egy újabb kompromittáló videó vagy fénykép kerül elő a lakókról, neki viszont valószínűleg sok lehetett egyszerre Gigi és Jerzy filmje, pláne Béci előélete.

Egyébként jó szívvel beszélt a bent maradottakról, védte Gombit a tegnapi keménykedése miatt, részegségével mentegetve őt. Nem bánta meg, hogy kijött és örül, hogy a kinti életet és a szerelmet választotta – mondta a délutáni műsorban.

Az lesz már csak érdekes, ha a fenti levél fényében kezdjük értelmezni a nyilatkozatait.

Addig is: az élet természetesen odabent is megy tovább és a tegnapi botrányok szintén folytatódtak, már-már menetrend szerint. Továbbra is nagyrészt lélekölő áskálódással és felszabadult alázásokkal telt a nap. A lenti videókon sem nagyon láthatunk mást. Így telt Szent Valentin ünnepe a villában. Persze kellett már egy kis görcsoldó is ezért Éva, Gombi, és Béci egy sorsolás keretein belül megtudták, ki hogyan részesülhet a Valentin napi örömökből. A szerencsés Éva a barátjával tölthette az éjszakát. (már most jelezzük a kíváncsiaknak: nem volt semmi látnivaló), Gombi meg egy igencsak hányingert keltő performanszt mutatott be barátnőjével egy műanyag ablak két ellentétes oldalán. Béci járt a legrosszabbul, neki csak egy videóüzenet jutott.

Belinkeljük Gombi „szerelmes” találkozóját is, de előre szólunk, hogy annak elviselésére egy komoly mexikói szappanopera többszöri végignézése sem nyújt elegendő mentális védelmet.

látogató számláló

 

A téma fontossága miatt, kivételesen arra kérünk minden olvasónkat aki teheti, hogy ossza meg a cikk tartalmát, vagy elérhetőségét ahol tudja. Köszönjük!

 

 

 

Ember embernek farkasa

Online adás

Egy fél ország utálja Enikőt

Béci nyerte meg a párbajt

Béci rendőrségi ügyei

A lányok kitárulkoztak(CKM fotózás)

Csak egyetlenegy maradhat

Összecsapott a két párbajhős

30 Tovább

Ember embernek farkasa

 

Vége a látszólagos nyugalomnak, Olivér nélkül kitört a gyalázat

Az esti összefoglaló megmutatta az emberi természet legalját. Olivér éppen csak, hogy kitette a lábát a Villából és az eleddig „szőnyeg alatt közlekedő” versenytársak kivétel nélkül megmutatták „nemesebbik, bátrabbik” énüket. Akinek nem volt szerencséje tegnap látni az összefoglalót, annak melegen ajánljuk, hogy most majd nézze meg a kis videókat. Illetve tekintse meg a nyitóképet Béciről, akinek szeme egyébként többet mond bármely pszichológiai zárójelentésnél, elárulom: itt éppen a zokogó Anikóra tekint.

Szinte definiálhatatlan az a változás, ami órák alatt történt odabent. Béci reggel még kinyilvánította akaratát, miszerint jó lenne, ha a rivális távozásával megszűnne a klikkesedés. Ennek ellenére olyan szintre emelkedett a folyamat, ami egy nappal előtte elképzelhetetlen volt.

Csupán ízelítőképp: Gombi, a sírócsoda, részegen és ordítva lökdöste Alekoszt és Évát, hogy takarodjanak aludni. Gigi bátyjával közösen próbálta terrorizálni a félrészeg Évát. Jerzy, aki eddig maximum erotikus filmek főhőseként keménykedett, most hirtelen Anikót találta erre megfelelő célpontnak.

 

Laci sem maradt ki a sorból, de tőle eddig sem láttunk mást. Kemény napok következnek most. A legkisebb konfliktus is élethalálharccá éleződhet. Jó példa volt erre Éva, Gigi és Jerzy vitája, aminek a végén Gigi erősítésért rohant, Éva pedig egy jól célzott köpéssel terítette le Jerzyt. Lehetne arra hivatkozni, hogy a lakok 90%-a részeg volt, de ez nem lehet mentő körülmény. Voltak már hasonló állapotok korábban is, de különös módon Olivér jelenlétében valahogy mindenki tudta, hol a helye. Ez most már megváltozott. Jelenleg mindenki a legaljasabb formáját mutatja, mert valamiért azt gondolják, hogy a változások fényében ezt megengedhetik maguknak. Rossz érzés volt látni és valahol már-már régi, elfeledett, szomorú idők emlékét idézte, ahogy az eleddig meglapuló emberek nekitámadtak a gyengébbnek hitteknek.

Szandika kimaradt a buliból, mert mattrészegre itta magát. Ez talán még pozitívum is volt, mert ha ő nekiindul, az egész Villát földbe tapossa. Ő lesz talán majd az egyik, aki megálljt parancsolhat a teljesen eldurvult viselkedésnek. Alekosz szokás szerint nem vette szívére a dolgokat, igyekezett elsimítani a feszültségeket, kevés sikerrel. Próbálkozása mindenesetre tiszteletreméltó volt, például amikor Éva, mint egy megvadult láma, köpetével terítette be Jerzyt. „Nem köpött ő rád, csupán egy nagyot tüsszentett!”- próbálta nyugtatni a hápogó fiút.

Jelen sorok írójának is komoly kételyei voltak a játék további fogyaszthatóságának kapcsán a párbaj különös végeredményének fényében. Arra persze senki nem számított, hogy a látnivalót az fogja szolgáltatni, hogy a lakók élve falják fel egymást. Reméljük, hogy napokon belül valamiféle status quo alakul ki és mindenki visszatér a normális énjéhez.

A lenti videókon megcsodálhatjuk, azt, amit Anikó így fogalmazott meg: „…hogyan nyílik ki a csipája egyik kemény lakónak a másik után.”

A tegnapi napon 72.000 egyéni látogatónk volt. Köszönjük nektek!

látogató számláló

 

 

 

Online adás

Egy fél ország utálja Enikőt

Béci nyerte meg a párbajt

Béci rendőrségi ügyei

A lányok kitárulkoztak(CKM fotózás)

Csak egyetlenegy maradhat

Összecsapott a két párbajhős

29 Tovább

Egy fél ország utálja Enikőt


-Enikő: Vele aludtál, és ez nekem nagyon rosszul esett.

-Olivér: Mi a **** van? Nem aludtam vele. Nem csaltalak meg.

-Olivér: Mit Anikó, mit Anikó? Nem nyúltam hozzá, érted? Haza akarok menni hozzád, kívánlak, nagyon -szeretlek.

-Olivér: A tegnapi üzeneted mi a **** volt?

-Olivér: Hogy az a **********************.

-Enikő: Szeretlek, de olyan **** vagy.

 

Mivel a sors szeszélye folytán a párbaj alatt egy szájról olvasó zseni is volt a stúdióban, közkincsé lett immár a jeles párbeszéd.

 

Egykoron valami hasonló játszódott le valahol Spanyolhonban.

Kolumbusz Kristóf éppen könnyes búcsút vett nejétől:

 

 

-Feleség: Ne menjél már olyan messzire, lehet nincs is ott semmi.

-Kristóf:: Hidd el, nem csallak meg az úton és hozok haza egy csomó aranyat.

-Feleség: Tudom, hogy nem bírsz majd a véreddel, és bujálkodni fogsz a riherongy indiánokkal.

-Kristóf: Esküszöm, nem érek senkihez egy ujjal sem, édesem, bízz bennem!

Hogy mit kapott azután, amikor hazaért, azt mára a jótékony homály fedi.

 

Szegény Olivér pillanatnyi elmezavarában kiszavaztatta magát a villából. Vágyott már egy kis jó szóra, ölelésre, és még sok egyébre.

Kedves barátnője pedig, átérezve a pillanat jelentőségét, megértve, hogy társa az érte érzett aggódás miatt is döntött úgy, hogy nem küzd tovább, örömmel és szerelemmel várta a régen nem látott vándort…

Ja, illetve nem. -Enikő: Vele aludtál, és ez nekem nagyon rosszul esett.

 

Enikő kedves! Azt mondják, hogy a sikeres férfiak mögött általában egy nagy nő áll.

Ehhez a játékhoz egyfajta lelki háttér is szükségeltetik. A te hozzáállásodon is múlt a végeredmény.

Nézd meg a győztes családját és nézd meg magad. Sajnos Olivér mögött csak a ballaszt volt. Neve is volt: Enikő.

Szerencsére Kolumbusz uraság abban az időben még tudta, hogy hol az asszonyok helye. Különben talán még most is azt hinnénk, hogy a világ ködös homályban ér véget az óceán partjainál.

Olivér: neked pedig innen üzenjük, ha kiörülted magad, gondold meg háromszor is, hogy merre tovább.

Béci, aki pezsgővel ünnepelte barátaival a visszatérését, energiával és életkedvvel folytathatja a játékot. A következő kiválasztásra már meg is van a jelentkező Gombi személyében, aki szintén „feltöltődni” szeretne kimenni kicsit. Pár napig két teljesen ellentétes pólus lesz odabent. A vidám és felszabadult Béci-fanok, illetve a lelkileg teljesen összetört többiek. A lenti videón majd megtekinthető Szandika elképesztő sírógörcsös-földhözvágódós gyásza is.

Napokon belül eldől, helyrerázódik-e a csapat és újra nézhető lesz-e a műsor az érdeklődök számára. A szerkesztői leleményességre azért ebben az ügyben (se) nagyon apelláljunk.

Addig is aki egy kis csöpögésre vágyik az megtekintheti Gigi és Jerzy legújabb szenvedélyes előadását is.

 

látogató számláló

 

 

 

Online adás

Béci nyerte meg a párbajt

A lányok kitárulkoztak(CKM fotózás)

Csak egyetlenegy maradhat

Összecsapott a két párbajhős

Olivér lett az alfa hím

Kamushow? Szandikát mindenáron!

Szenzáció: Tombol Alekosz állítólagos menyasszonya


Ajtó ablak nyílászáró

12 Tovább

Csak egyetlenegy maradhat.

 

Béci rezignált beletörődéssel vette tudomásul, hogy Olivér döntésének értelmében párbajra kell mennie.  Különösebb meglepetés nem volt ez ügyben. Bár az elmúlt napokban voltak találgatások hátha Gombi, esetleg Laci lenne a kiválasztott. De ezek nem voltak komoly lehetőségek. Olivérnek tartania kellett a szavát és tartotta is. Nem engedhette meg magának, hogy előzetes bejelentése után másra tegye a voksát. Így szombaton eldől, hogy a két prominens lakó közül ki lép ki utoljára a villa ajtaján, hogy folytassa kinti életét.

"A mostani döntésemmel kiderül, hogy mennyire taktikázom és mennyire vagyok az, akinek valójában hisznek. Akire tenni fogom a kendőt és ezzel párbajra hívom, feltételezte, hogy viccet csinálok a szeretteimből, a családomból és a szerelmemből, ezzel pedig kinyílt a bicska a zsebemben" - szónokolta Olivér, majd a konkrétabb kritikát is megfogalmazva Bécihez fordult.

"Béci, nálad nagyképűbb és önteltebb embert még nem láttam, tesó. Mindketten tudjuk, hogy ez így nem mehet tovább, előbb vagy utóbb le kell ezt játszanunk, ezért te kapod a zöld kendőt.”

 

A kihívott nem látszott ijedtnek. Komolyan esélyesnek gondolja magát. Egyes elemzések szerint Alekosz az aki, bármely párbajon toronymagas esélyesként méretne meg. Béci megítélése korántsem ennyire egyértelmű. Olivér jelen pillanatban a felmérések szerint esélyesebbnek látszik. Mi magunk is őt gondoltuk befutónak nemrégen.

A hátralévő napok a felkészülés jegyében telnek el, aminek részeként nagy valószínűséggel tanúi lehetünk még egy-két komoly kardcsörtének a két harcos között. Hamarosan biztosan megkezdődik egymás burkolt gyengítése, Béci ebben különösen jó. Előszeretettel hangoztatja Enikő esetleges megcsalását, ellenfele nőügyeit.

Olivért arculcsapásként érte a hír, miszerint büntetést fog kapni, mert idő előtt elkotyogta, kit szándékozik párbajra vinni. Tapogatózó kérdésére, hogy mikor és milyet, Balázs nem adott feleletet.

 

látogató számláló

Online adás

Összecsapott a két párbajhős

Olivér lett az alfa hím

Kamushow? Szandikát mindenáron!

Szenzáció: Tombol Alekosz állítólagos menyasszonya

Győzike áruba bocsátja Gigit

Márki Zsuzsi meztelenül pózol a Playboyban

Béci furcsa múltja

3 Tovább

Gombi depressziós

Gombi depressziós. Nem kicsit, nagyon.

Ez nem egy politikai töltetű megjegyzés volt: a mai napot nőnek sminkelve, teljes letargiában töltötte. Különösebben nincs hatással ez a lakók életére, de azért láthatólag kezd már mindenkinek kellemetlen lenni a történet. Nagy valószínűséggel az ügy hasonló véget érhet, mint pár napja Szandikánál. Gombit persze nem fogják visszaengedni, ígérhet akkor már fűt fát. Sajnos látványos bevonulásán  kívül nem sokat mutatott magából, egyetlen poénos megmozdulása rögtön a bejövetelekor történt, biztosan sokan emlékszünk az Olivér inspirálta pelenkás táncára.

Éva születésnapján feloldották az alkoholtilalmat, 1 teljes üveg pezsgő erejéig, amiből a nagylelkű ünnepelt felajánlott a többi kilenc lakónak 4 decilitert. Mivel a korábbi párbaj során csókokat váltott szerelmével, büntetésképpen nem kaphatott látogatókat, ezt enyhítendő videóüzenetben köszöntötte fel a valamiért igencsak enerváltnak tűnő barátja.

Sajnos a napokban szárnyra kelt a hír, hogy megbukott a gímiben, aminek a fényében kicsit furcsa a sok önfényező momentum. Ez persze nem rontotta el az ünneplést, erről, mint sok más kínos napvilágra derült titokról, majd csak odakint értesülnek a lakók.

Szandika megbánta már, hogy összeveszett Olivérrel, ezek szerint buzog még a mélyben valami. Kis szívecskés meglepetéssel, bűnbánóan ébresztettet kéjes vágyai céltábláját.

Már csak pár óra és véget érnek a kínzó nyugtalan kétségek, végre kiderül kit is választ Olivér.

Titkos sajtóértesülések szerint Béci rokonai egetverő szervezkedésbe kezdtek, arra az esetre, ha a család szeme fényét hívná ki Olivér a szombati párbajra. Hogy ez pontosan mit is takarna. arról nincsenek pontosabb hírek, de az anyuka szerint már az egész Dunakanyart mozgósította a buzgó rokonság. Csak találgathatni tudunk. Lezárják a főbb közlekedési útvonalakat, a blokádokon pedig csak egy megfelelő tartalmú emelt díjas SMS elküldésével lehet áthaladni?

Javasoljuk, ha még nem tették meg eddig Olivér rajongói, szólítsák csatasorba ismerőseiket, mert láthatólag a Rácz család nem bízza a véletlenre a dolgot. Gombi kapcsán tudható már, hogy mire képes egyik-másik elvakult rokon, ha ezerszám kell SMS-eket gyártani.

Bízzunk azért benne, hogy a versenyzői kvalitások és az odabent nyújtott teljesítmények döntik majd el a továbbjutást és nem a kintiek pénztárcája.

Mindenképpen izgalmas, talán a legizgalmasabb párbaj elé nézhetünk. Akármerre dől is a mérleg, bárki is lesz a nézők kegyeltje, az biztos, hogy alapjaiban fog megváltozni a villa élete és hangulata akár Béci, akár Olivér nélkül.

Az első videón tanúi lehetünk, amint Béci és segédei megvitatják az oddszokat.

A másodikon Gombi nőnek, sminkelve totális melankóliában: maradandó élmény. Csak erős idegzetű, bátor olvasóinknak.

 

látogató számláló

Online adás

Összecsapott a két párbajhős

Olivér lett az alfa hím

Kamushow? Szandikát mindenáron!

Szenzáció: Tombol Alekosz állítólagos menyasszonya

Győzike áruba bocsátja Gigit

Márki Zsuzsi meztelenül pózol a Playboyban

Béci furcsa múltja

Olivér lopott a többiektől

0 Tovább

ValóVilág

blogavatar

Való világ Online közvetítés, különleges videók, fotók a lakók életéről. Elemzések, napi összefoglalók. A szerkesztőnek ide írhatsz: valowriter@gmail.hu

Utolsó kommentek