Éppen tűnődtünk, vajon érdemes-e három mondatnál többet vesztegetni a mai kiválasztásra, amikor egy érdekes levelet kaptunk. Így aztán dobtuk is a témát és örömmel vettük fel újra a sokakat érdeklő fonalat. Komoly vihart kavart az esetleges csalásokról, félrevezetésekről szóló írásunk. Olyannyira, hogy számtalan levelet is kaptunk kisebb, nagyobb bizonyítékokkal, illetve megoldási javaslatokkal. Amelyet most közzéteszünk, abban különbözik a többiekétől, hogy logikus sorrendbe állítva az események és a szereplők láncolatát, tényleg több, mint elgondolkoztató kérdéseket vet fel.

 

De előbb mégis csak pár szó a kiválasztásról:

 

Gombit taktikainak álcázott megfontolásból kiszavazták a barátai. Bebeszélték neki és önmaguknak, hogy ez mennyire okos és életrevaló ötlet. A gond annyi csupán, hogy jelenleg senki sincs véleményünk szerint a villában, akire a folyton picsogó Gombi bárminemű veszélyt jelenthetne. Gombi hazamegy tehát, azután majd Picurral még melegében át is beszélhetik az állítólagos félrecsúszását. Kérdés, a nézők milliói fogják-e még hallani a szívtipró fojtott zokogását, vagy ő is eltűnik a média emésztőgödrében. Talán neki is szerencséje lesz és Alekoszhoz hasonlóan egy elmés jéték készül róla a facebookon.

 

És most a levél:


Sziasztok,

Szeretnék megosztani veletek néhány megfigyelésemet a Valóvilággal kapcsolatban.

Elöljáróban leszögezném, hogy egyszerű néző vagyok. Nem vagyok RTL-es bennfentes, csak egy egyszerű néző, aki nem csak néz, de lát is!

Légyszi tegyétek már ki a Blog-ra ezeket az infókat.

Nem azért mert ismertségre vágyom, hogy ezeket én írtam (ezt az is bizonyítja, hogy alá sem írom most ezt a levelet), hanem azért, hogy mások is tudjanak ezekről a dolgokról, ha esetleg eddig nem tűnt volna fel nekik.

Remélem kirakjátok.

Szóval a Valóvilág "véletlenszerűen" összeválogatott játékosairól szeretnék írni.

Azt írtátok mostanában, hogy az SMS szavazatok számai nincsenek megbundázva, hanem abban van a turpisság, hogy eleve adott karakterekre lehetett csak szavazni.

Tehát akárkire is szavazott az ember, mindenképp az az egy bizonyos karakter jutott be.

Én ezt a dolgot tovább vinném!

Ezt a kijelentésemet (részben) bizonyítani is fogom az alábbi összeállításomban!

 

Szerintem MINDEN lehetséges játékos, akire szavazni lehetett vagy beépített ember volt, vagy a műsor készítőinek volt az ismerőse!

Tehát részben igaz, amit nálatok olvastam: VALÓBAN mindegy, hogy kire szavazott az ember.

De NEM azért, mert ugyanaz a karakter jutott be mindenképpen, hanem azért mert mindenképpen RTL-es ismerős vagy távolabbi ismerős jutott be.

Ennek tudatában megkérdőjeleződik az, hogy valóban csak a játékosok terelgetésével manipulálnák a műsor készítői a műsort, vagy valami többről is van szó?

És akkor most jöjjenek a rideg tényleg, és néhány feltételezés, melyek szerintem meglehetősen valószínűek.

Nézzük sorra a játékosokat:

Olivér: Tudjátok ki az Olivér? Valóban csak nekem tűnt volna fel?

Olivér évekkel ezelőtt a Viva+ TV-ben volt műsorvezető!!! Ő vezette az esti metál zenei műsort, melynek Megawatt volt a címe. Nem tudom megy-e még a műsor, de régebben néztem és pontosan emlékszem rá, hogy Olivér vezette.

Ugyanígy nézett ki, ugyanilyen sapkát hordott és ugyanúgy Olivér néven volt ott is látható.

Hogy miért lényeges ez? Azért mert nagyjából pont akkor Lilu, Sebestyén Balázs és Istenes Bence is a Viva+-nál voltak műsorvezetők!

Tehát Olivér NEM MÁS, mint Lilu, Balázs és Bence volt KOLLÉGÁJA! Hoppá!

Szerintetek ez véletlen volna? 4 darab VV4 műsorvezetőből 3-nak Olivér a volt kollégája. Szerintetek tényleg a nézők szavazták be?

Mennyi a valószínűsége annak, hogy a 4 műsorvezetőből 3-nak a volt kollégája bekerüljön a beszavazóra és még be is szavazzák?

Szerintem nulla! Olivér egy full beépített ember volt. Vagy legalábbis a kollégái juttaták be. Ez 100%!

Zsuzsi: Győzike az egyik Belevalóvilág műsorban nyíltan beszélt róla, hogy Zsuzsi az ő egyik táncosának (Győzike egyik legjobb barátjának) a volt barátnője. Továbbá Győzike mesélt arról is, hogy amikor egy autóban utaztak Zsuzsival, akkor neki ilyennek, meg olyannak tűnt. Lényegtelen, hogy mit mesélt. A lényeg az, hogy együtt utaztak és az egyik legjobb haverjával járt Zsuzsi, tehát ISMERI.

Tehát akkor ki is juttatta be Zsuzsit a műsorba? Győzike! Az ő ismerőse.

Béci és Gigi: Ugyanazokban a körökben mozognak, mint Zsuzsi. Ők is táncosok. (vagy legalábbis Gigi az) Ha jól tudom ők is ugyanonnan Salgótarjánból származnak és korábbról már ismerték egymást. Kollégák valamilyen szinten.

Ja és bocs! Béci JELENLEG Adrival jár, aki Zsuzsi volt barátjának (aki Győzike egyik legjobb barátja) a volt barátnője. Ez így egy kicsit bonyolultnak hangzik.

Leegyszerűsítve: Győzike egyik legjobb barátja korábban azzal az Adrival járt, aki Bécinek a jelenlegi barátnője.

Továbbá Gigi JÓL ismeri Győzikét, mivel közös fotók készültek róluk valami erotika kiállításon vagy min. Azt hiszem pont nálatok láttam erről a fotókat.

Nem fura, hogy mindenki ismer mindenkit?

Tehát ki jutatta be Gigit és Bécit? Győzike! (jelenleg ő vezeti a Belevalóvilágot.-szerk.)

Szerintem már az eddig leírtak (ezek ugyanis TÉNYEK) is 90%-ban bizonyítják, hogy a műsor játékosai mind ismerősök közül kerültek ki és kimondottan ezért jutottak be.

De nézzük a többieket. Majdnem mindenkiről észrevettem valamit már.

Ezek nem annyira szembetűnő dolgok, de azért meglehetősem "érdekesek".

Alekosz és Ildi: Ők ketten Érdről származnak, saját bevallásuk szerint (ez többször elhangzott) egy utcában laknak.

Szerintetek mekkora a valószínűsége annak, hogy a több millió jelentkező közül pont egy Érd szintű vidéki kisvárosból kerüljön ki két beszavazott, akik ráadásul egy utcában laknak?

Szerintem nulla az esélye. Ők már korábbról ismerték egymást. Hogy ki juttattott be kit, azt nem tudom, de biztos, hogy segítettek egymásnak, mivel szomszédok!

Bocsánat, de ilyen véletlen NINCS.

Leonidasz: Először is: miért van az, hogy a villában nincs ázsiai és nincs fekete....akikből jóval több van, mint görögből. És most nem világszerte értem, hanem ITTHON. Hány görög él Magyarországon?

Pont görögből kettő is bejutott véletlenül? Két feketét vagy ázsiait még talán elhinnék, de görögöt???

Ráadásul egy közös zuhanyzás alkalmával Leonidasz elkottyantotta Alekosszal való beszélgetése során, hogy ő ismeri Alekosz nagybátyját.

Na most akkor mekkora arra az esély, hogy két Magyarországon élő görög (akikből azért nincsenek ezer számra az utcán), aki még valamilyen szinten ismeri is egymást.... pont bejusson a villába? Úgy, hogy az egyik görögnek a SZOMSZÉDJA IS bejutott?? Ennek az esélye nulla.

Vannak véletlenek, de ILYEN és ENNYI véletlen már egyszerűen nincs!

Laci: Eleinte azt mondták róla, hogy valami terror-elhárítási szakember... Később már olyan dolgok is elhangzottak, hogy (CSAK) biztonsági őr.

Bocsánat, azért a kettő nem egészen ugyanaz. Biztonsági őr lehet egy négy elemit elvégzett ember is. Terrorelhárító specialista viszont nem!

Tehát nem tudjuk pontosan, hogy kicsoda Laci, de abban egyetérthetünk, hogy MEGLEHETŐSEN biztonsági őr "feje" van. Inkább tűnik egy durva ajtónállónak, mintsem terrorelhárító specialistának, akinek mellesleg DOKTORI diplomája van.

Ja és ki is még biztonsági őr a villában? Alekosz! Állítólag az volt, mielőtt beköltözött.

Tehát megint találtunk két talán ugyanonnan származó embert: a biztonsági őr szakmából. Lehet, hogy korábban kollégák voltak. Ezt az is alátámasztaná, hogy ők sosem vitatkoznak össze komolyabban. Talán pont azért, mert haverok. Bocs!

(Olvasói kiegészítés: "az elöbb olvastam a "bizonyíték a csalásra" cikketeket és csak annyit tennék hozzá hogy Laci valóban tanult ember VISZONT volt műsora a COOL tv-n http://www.cooltv.hu/characters/apokolhete/4047 itt a link is hozzá a mai napig fentvan.. remélem tudjatok updateelni a postot és segítettem egy kicsit mert nem mindegy hogy valaki az Alekosszal örzött libát vagy saját műsora volt az RTL nél.. :]
egy olvasótok". -Szerk.)

Gombi és Jerzy: Véleményem szerint ők is korábbról ismerik egymást. Mindketten vetkőző táncosok. Ugyanonnan jöttek ők is, egy szakmából.

Amikor Jerzy beköltözött, nyíltan kimutatta, hogy mennyire haragszik Gombira. VISZONT nem volt hajlandó megmondani, hogy MIÉRT.

Elütötték a dolgot annyival, hogy Gombi mondott rá valami udvariatlanságot a beszavazón és ezért haragszik. Ugyanmár!

Szerintem ők régóta ismerik egymást. Mondok egy még szebbet: nem csak ismerik egymást, de ők szerintem RÉGI barátok!

Nem fura, hogy állítólag nincsenek rossz viszonyban, de mégis MINDIG egymásra akarnak jelet tenni? Semmi szemmel látható konfliktus nem volt köztük eddig, mégis már a kezdetektől fogva ők vagy egymásra tesznek, vagy azt mondják, hogy egymásra fognak tenni. Szerintem azért, mert ez a két ember már régi ismerős és régi "cinkostárs". Ez a jelenség a póker-ben is megvan.

Ott ezzel a módszerrel nagy pénzeket szoktak kaszálni. Bemegy két ember a csapatba, akik régi haverok, de látszólag nem ismerik egymást. Mivel látszólag nem ismerősök, ezért SENKI nem gyanakszik és senki nem figyeli, hogy összejátszanak-e. Mivel nem figyel senki, így bármit megtehetnek, folyamatosan adhatnak egymásnak jeleket és taktikai utasításokat, így kijátszva a többieket és végül az egyikük meg is nyeri a komplett kártyapartit. (a nyereményen pedig osztoznak!) Szerintem Gombiék is ezt csinálják. A kezdetektől fogva együtt játszanak, csak ez a néző számára nem jön le annyira.

Azért tesznek mindig egymásra, mert akkor nem keverednek nyílt konfliktusban a többi lakóval. Ezért nem utálja őket senki és nem fogják őket kiszavazni. Tehát ez egy nagyon jó trükk és módszer a végső győzelemhez vezető útra való lépéshez.

Szandika: róla nem vettem még észre semmit, de ő is ugyanabból a szakmából jött, mint Jerzy, Gombi, Gigi, Béci és Zsuzsi. Tehát nem valószínű, hogy pont ő ne ismerné a többieket.

Önmagában is akár: nem fura egy picit, hogy hat (ismétlen H-A-T) villalakó ugyanabból a szakmai körből jött? (Táncosok-éjszakai élet.)

Anikó: valamikor elhangzott róla, hogy színésznövendék vagy mi. Színművészeti főiskolát végzett állítólag (vagy csak egy részét végezte el, nem tudom).

Mit is keres egy színésznő egy valóságshow-ban? Gondolkozzunk el ezen egy kicsit. Ez a kérdés szerintem egymaga megkérdőjelezi az egész műsort és talán nem is kellett volna a leírásomnak majdnem a végére tenni!

 

A dolog okán is el lehet gondolkodni és azon is, hogy ki juttatta be? Ugyanis az RTL tele van színészekkel. A Heti Hetesből is a 7 emberből 4 színész van! (több, mint a fele)

Stohl Bucika is színész ugyebár. És már volt rá példa, hogy Lilu és Balázs bejuttatott egy volt kollégát (Olivért). Valószínűleg Bucinak sem esett a dolog nehezére.

A másik házaspár a beszavazón (nem ugrik be a nevük): Volt a beszavazón Kristófék mellett egy másik házaspár. A fickó 45 körüli, kopasz, kigyúrt és szakállas volt. A felesége meg göndör, vörös hajú, ha jól emlékszem.

Miért is jutottak eszembe? Azért mert a beszavazón azt mondták róluk, hogy a nő művész (festő talán), a férje pedig vállalkozó, aki a felesége képeit árulja.

Vállalkozó?! Egy fenét!

99% biztos vagyok benne, hogy a fickót már láttam a TV-BEN!!! Dehogy árulja ő a felesége alkotásait! Ő is a TV-nél dolgozik.

Vagy a Kész Átverés Show-ban szerepelt már (valami behajtóként vagy kamu titkos ügynökként, vagy valami hasonló műsorban volt statiszta, vagy epizód szereplő az RTL-en.

Mellesleg, amikor megkérdezték a beszavazón a villalakókat, hogy melyik házaspárt akarják, hogy beköltözzön, a villalakók 99%-a erre a házaspárra szavazott, melyből a férj szinte teljesen biztos, hogy a TV-nél dolgozik.

Tehát ha bejutottak volna... akkor lett volna még két ember, akik valakinek a valakijei. Ugyanis a fickó szinte teljesen biztos, hogy TV-s és majdnem mindenki őket várta be a villába. Valószínűleg nem azért, mert szimpatikusak voltak, hanem mert a villából több lakó is régóta ismeri őket, mivel kollégák.

Tehát eddig (egyelőre) nekem ennyi tűnt fel és ha jól emlékszem ezeket a dolgokat még nem láttam sehol leírva.

Gondoltam megírom nektek.

Üdvözlettel:


Wimp

Egy gondolkodó néző


Nos, a téma adva van: komolyan kíváncsiak vagyunk a véleményekre. Párhuzamosan pedig szintúgy nagyon komolyan reméljük, hogy az illetékesek lassan azért észreveszik, hogy a kételyek nem érdekessé teszik a műsort, hanem szép lassan aláássák a bizalmat. Ha ez így folytatódik, végül a készítők pénztárcájánál fog majd intenzíven visszahatni.

A múltkori cikkünk, köszönhetően nektek is, akkora vihart kavart, hogy az RTL kénytelen volt külön műsorban foglalkozni a cáfolattal. Akkor arra kértünk benneteket, hogy a téma fontossága miatt, aki teheti, ossza meg a cikket, ahol csak lehet. Ez olyan mértékben sikerült, hogy aznap 120 ezren látogatták meg az oldalt és értesültek a felvetésekről. Ennek köszönhetően kikerült számtalan oldalra, közösségi fórumra, így a szerkesztők már nem söpörhették a szőnyeg alá a témát. Így hát ismét arra kérünk mindenkit, hogy segítsetek, hogy választ kapjunk a felvetésekre, ezúttal megnyugtatóbb formában. Osszátok meg a cikket, ahol lehet és lássuk, mi lesz a folytatás…

Szokásos kis videók lejjebb, egy kis meglepetéssel férfi olvasóinknak.

Update: Feltettünk egy kis videót az online közvetítésből, amikor Béci élőben kezdi el mesélni, hogyan üldözték a rendőrök. Az adás rövid idő múlva megszakad és Bécinek megtiltják, hogy ilyesmiről beszéljen. Megtekinthető a lap alján vagy itt.

 

látogató számláló

 

 

Online adás

Alekosz játék a facebookon

Alekosz gyaláz, Picur aláz

Olivér interjúja

Cáfolja a csalás vádját az RTL Klub

Kiszivárgott belső információk: Megrendezett volt Olivér kiesése?

Ember embernek farkasa

Egy fél ország utálja Enikőt

Béci nyerte meg a párbajt

Béci rendőrségi ügyei

A lányok kitárulkoztak(CKM fotózás)